Chapter Eight: Félünk az újtól...

Sziasztok! Rettentően sajnálom a rengeteg késést és most is csak egy rövidebb réssze jöttem, de remélem tetszeni fog! Jó olvasást!

Puszi: Charil xoxo

Egy koszos, dohos helyen ébredtem igen sötétben. Az egész szobaban - ha ez nevezhető szobának - egyetlen ablak volt, de az is elég kicsi, méghozzá az előtte elhelyezkedő rácsok sem javítottak a látásviszonyokon. A helyiségből egy vasajtó segítségével lehet kijutni, bár biztos vagyok benne, hogy zárva van. Lassan felállok és odasétálok. Lenyomom a kilincset, de nem történik semmi. Jól gondoltam: be van zárva. Megfordulok és az ajtónak támasztva hátam, lecsúsuok a földre. Már tuti, hogy a suli első napját lekéstem, aminek örülnék is, ha nem ez miatt lenne.
- Evan! - pattanok fel
Ott hagytam a Levéltárban. Nem tudtam rajta segíteni. Remélem jól van.
- Hahó! - dörömbölök az ajtón,oly erővel, hogy kezem fájni kezd - Engedjetek ki! - kiabálok, de reménytelen
Ez az ajtó nem dísznek van itt. Biztos vagyok benne, hogy vastag és, bár hangom teljes erőből hallattam senki sem veszi észre kétségbeesett kiabálásom, mert az. Ki ne lenne ilyen helyzetbe kétségbeesett? Elraboltak. Azt sem tudom hol vagyok. A srácot, akit szeretek... igen mondhatom azt, hogy szeretem, a földön hagytam eszméletlenül és, ha minden igaz a bátyám el akar tűntetni a föld színéről.
- Ez is csak velem történhet meg! - kiabálom az üres szobának
- Pontosan mi is? - kérdez vissza
- Vagy halucinálok vagy ez a szoba tényleg beszél - gondolkodom hangosan.
- Egyiksem. Ne menj el lottózni - nevet fel a hang.
- Láthatnálak? Akkor talán nem lennék ennyire... -  akad el szemem mivel nem is tudom mi a jelenlegi érzelmi helyzetem
- Nem ismersz meg a hangomról? - sétál elém a fiú
- Zach? Mit keresel te itt?
- Amit te, csak nem ugyan olyan értelemben. A szárnyaid alapjan félig angyal, félig arkangyal vagy. Én ennek a mása vagyok, csak démon formájában. Az egyik felem mindenkit meg akar ölni, de a masik mindenkit meg akar védeni - ül mellém
- Mióta vagy itt? - érdeklődöm a szemben lévő szürke, mohás falat bámulva
- Pár napja. A suli elkezdődött már?
- Szerintem ma van az első nap. Miért?
- Eddig egy napot sem hiányoztam a suliból.
- Te? - kerekednek ki szemeim
Zach az osztály rosszfiúja. Mondjuk csak az öltözéke és néha a beszólásai tették ezzé, de én azt hittem lógott már. Na, ezt jelenti az, hogy egy könyvet ne a borítójáról ítélj meg.
- Még sosem lógtál?
- Nem. A jódémoni énem nem engedte, bár a rossz mindig ezt akarta. Mivel nem jött össze inkább a külsőmre és a felszínes dolgokra fókuszált.
- Nem tudod mikor akarnak elengedni?
- Nem. Akárhányszor rákérdezek nem történik jó dolog - rázza meg fejét.
Hirtelen zajt hallok az ajtó túloldaláról, így felkelek, nehogy rámnyissák az ajtót. Zach is felkel és mellém áll. A nehéz vasszerkezet kinyílik és megpillantom bátyám.
- Miért vagyunk itt? - kérdezem mérgesen
- Különcök vagytok. Senki sem szereti a különcöket - vonja meg vállát.
- Tudod ezeknek a különcöknek iskolába is kell járniuk te zseni! Az ételről éa italról nem megfeledkezve!
- Vegyél visszább - szól rám erélyesen.
- Hadd kiabáljak már mikor kedvem tartja!
- Sky... itt már nem az van, amit te akarsz. Én nem Jeremy vagyok - simít végig arcomon, de ellököm kezét
- Nem. Nem ő vagy - hangom halk, mégis érezhető benne a szarkazmus.
- Nos démonkám... - fordul Zach felé - hoztam neked egy angyalt. Tépd szét! - nevet fel, majd elmegy maga mögött becsukva az ajtót, de nem zárja be, legalábbis nem hallani
Várok pár másodpercet, míg léptei elhalkulnak és a kilincsre helyezem kezem. Lenyomom, majd magamban egy örömtáncot járok, ugyanis nyitva van. Halkan kijjebb nyitottam, hogy kiférjünk rajta, majd Zach felé pillantottam.
- Jössz? - kérdezem suttogva
- Nem mehetek. Bajod esne - feleli.
- Ígérem, hogy nem engedem, hogy bánts. Gyere már! - biztatom mosolyogva
- Én megyek előre - siet az ajtóhoz.
Előre megy, én pedig követem és egy ismeretlen helyen találom magam. Egy szép, tiszta,rendezett házban, ami a színekből gondolva egy fiúé. Az uralkodó szín a kék, de talalható banne fehér is.
- Lám-lám. Kit látnak szemeim? Tudtam, hogy mihelyst tudsz, megszöksz, de,hogy te is Zach?!
- Nem vagyok a játékszered, akit kedvedre rángathatsz - mondja fura hangon Zach.
- Pont azt csinálod amit akartam - nevet fel Peter.
- Mégis mit? - kérdezem
- Skyler el kell innen menned - suttogta hasát fogva Zach.
- Mi történik veled?
- Démonná változom. Meg foglak ölni - néz rám rémisztően fekete szemekkel, de nem hátrálok.
- Vegyél mély levegőt. Én nem mozdulok mellőled - fogom meg erősen kezét.
Remélem, a gyógyító erőm ezekre azesetekre is kiterjed. Zach megfogadja tanácsom és egymás után vesz mély levegőt, majd fújja ki.
- Nem! - kiált fel bátyám - Nem segíthetsz neki - ránt el a fiútól.
- Peter te megőrültél! Engedj el! - szólok bátyámra, aki erősen szorítja kezem és a falnak tol
Ijedten nézek rá, de nem félek. Tőle nem, de a tetteitől igen. Kezét felemeli, majd vörös nyimot hagyva maga után, csattan arcomon. Fejem félrebicsaklik és szám is felreped.
- Így játszunk? - kérdezem leginkább magamtól és nem törődve könnyeimmel, visszaütök
Peter, úgy tűnik számított tettemre és megfogta öklöm, még a levegőben.
- Gyenge vagy te ehhez. Mindig is az voltál. Egy gyenge ember. Tudod miért nem vagy eredeti angyal? - kérdezi ijesztő hangon
Hatalmasat nyelve rázom meg fejem. Öklöm még mindig erősen szorítja és szemeivel villámokat küld felém. Ebből már nem jövök ki jól.
- Örökbefogadtunk. A szüleid kiskorodban meghaltak. Mivel apa és anya dolga volt, hogy megmentsék őket, ám ez nem sikerült, így bűntudatból örökbefogadtak. Tudod miért nem találkoztunk akkor? Mert utáltalak, ahogy most utállak. Beférkőztél a helyemre.
- Miért tudtam beférkőzni a helyedre? Csak ezen gondolkodj el! - vágom rá csípőből, de nem kellett volna
Keze ismét arcomon csattant, de mostmár nem csak a szám repedt fel. Arccsontom vonalán is végigszakadt a bőr. Engedtem könnyeimnek. Muszáj voltam kiadni. Sírva borultam térdre miután elment. Zach aggódva karolta át vállam. Nem szólt semmit, csak csendben hagyta, hogy kisírjam magam a vállán, ezzel teljesen átáztatva pólóját. Pár percig még sírtam, majd minden kiesett.
Az ágyamban ébredtem fel, de nem tudom hogyan kerültem ide. Lassan felkelek, de fejembe fájdalom nyilal.
- Sky - hallom meg Peter hangját.
- Tűnj innen! Tűnj a házamból! - kiabálok rá, mire Jeremy nyit be a szobába és szorosan átölel
- Semmi baj. Ő csak Peter. Ő mentett meg - suttogja nyugtató hangon.
- Megmentett? Mitől? Magától? Inkább haltam volna meg.
- Zach majdnem megölt. Örülj, hogy ott voltam - viharzik ki nagyobbik bátyám.
- Ne higgy neki. Jer... Peter fogvatartott egyik osztálytársammal együtt és majdnem megölt. Kérlek küld el - nézek komolyan és ijedten szemébe.
- Nem fog bántani, a bátyád.
- Vegyél ujjlenyomatot az arcomról - mormogom az orrom alatt.